20. évfolyam
2014 / 2015
Takacs Csaba Kemia Emlekverseny

     
   
   
   
   
   
   
   
   
    Archívum


     
   

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhely

Kémikus Diákszimpózium

VegyESZtorna

www.sulinet.hu

www.elte.hu



Twitter Kemiaverseny

 


 
 Az 1998 / 1999–es tanévTakács Csaba<b>"</b>Kémiai emlékverseny résztvevőinek véleménye

 

VÉLEMÉNYEK a 2003 – 2004-es tanév (IX. évfolyam)
Takács Csaba Kémia Emlékversenyről

 

Véleményem szerint a Kémia Emlékverseny egy nagyon hasznos verseny, amely megtanít az egyéni munkára, amely hasznos is, mert minden gyakorlat után tanulunk valami újat, ami mindig jó. Dolgoztam vele és megpróbáltam a legtöbbet kihozni magamból, persze volt, amit nem tudtam megoldani, de ez csak természetes. Azt a keveset, amit tudtam felelevenítettem és tanultam hozzá. Meg vagyok elégedve a feladatok nehézségével is. Szerintem jó lenne, ha jövőben is lenne, mert akkor már különbözőbb dolgokat fogunk tanulni, más feladatokat kell megoldani és tanulni fogunk abból is. Én nagyon szerettem ezzel a Takács Csaba Kémia Emlékversennyel dolgozni, engem nagyon érdekel a kémia, ezért szeretném, ha jövőben is lenne. (Duduj Emőke, Csíkszereda, Venczel József FaipariIskolaközpont, IX. oszt.)

Nagyon jó ez a pályázat és én azt javasolom, hogy még legyen ilyen pályázat, mert a gyerekek ezekkel a pályázatokkal tanulják a leckét, ha a kémia után érdeklődnek. Többet dolgoznak a kémiával.
(Berszán Emőke, Csíkszereda, Venczel József FaipariIskolaközpont, IX. oszt.)

Nagyon tetszett ez a kémiaverseny. Szerintem kiváló segítséget nyújt ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a kémiához. Leginkább a rejtvény-feladatok tetszenek és a táblázatosak is. Kerültek nehezebb feladatok is, ez azt hiszem látszott a teljesítményemen is. Az, hogy az első forduló megoldásai hasonlítottak néhány más társaméval, úgy történt, hogy volt egy olyan feladat, amelyet néhányan sehol nem találtunk, és ezért kértük a társaink segítségét. Ezt nem csalásnak szántam és nem csak jó poén miatt szálltam be a versenybe, hanem tényleg érdekelt. Szerintem jó volna, ha jövőben is újraindulna a verseny. Ehhez a munkához sok sikert kívánok.
(Daró – Márton Katalin, Csíkszereda, Márton Áron Elméleti Líceum, IX. oszt.)

Az én, és remélem más szemszögéből is a levelezős verseny tapasztalatot ad, rajta keresztül megtanít sok mindenre. Tantárgy szerint egy olyan világba visz, ahová az általános műveltség vezet. Fogja a kezünket és teszi a könyvespolcra, hogy nyúljunk a tudomány, a társadalom, az egészség, a művészet és más dolgok után, hogy megtanuljuk az életet megbecsülni, embertárunkat elfogadni, valamint az elménket fejleszteni. Mint minden verseny, nem csak a levelezős versenyek, késztetnek a jó eredmény elérésére, ezért meg kell tudnunk sok olyan információt, amit az iskolában nem tanítanak; ezek birtokában tudunk haladni az általános műveltséghez, ami elég nehéz feladat, az útja egy létra, melynek horizontja van, fennebb lehet lépni, de sose érjük el a végét - ~ Jó pap holtig tanul~. Így is lehetünk a mások példaképe, hogy a többiek lássák, hogy mely út vezet a műveltség felé, és hogy ők ezt tegyék, ahhoz mi is még kell törekedjünk feljebb. Minden versenynek feladata van, az, hogy tanítson, és ez által nyomjon a létrán fel, de ő ezt egyedül nem tudja, kell a mi akaratunk és cselekedetünk is. Egy versenyt bármikor jó újraindítani és kell is az újraindítás, hogy a más generációknak is hasznára tudjon válni. (Bene Kálmán, Csíkszereda, Márton Áron Elméleti Líceum, IX. oszt.)

A véleményem csak annyi, hogy nagyon jó volt a verseny, és mindenképpen érdemes jövőre is megrendezni. Annyi a kifogásom, hogy nem kaptuk meg időben az eredményeket. Köszönöm, hogy részt vehettem.
(Csont Balázs, Csíkszereda, Márton Áron Elméleti Líceum, IX. oszt.)

Ez a verseny nagyon hasznos a diákok részére! Hisz sok mindent átismételhetnek, megkereshetnek, megtanulhatnak és meg is marad emlékezeteikben. Nagyon sajnálom, hogy az én osztályomból is csak néhányan neveztek be. Nekem megérte, hogy részt vegyek ebben a versenyben, hisz valamennyire én is okultam mindebből. Én őszintén megmondom, hogy voltak nehezebb kérdések is, amelyekre sajnos nem leltem meg a választ. Sok utánakereséssel is jár, hisz minden választ mi sem tudhatunk fejből. Javasolni fogom másoknak is, hogy részt vegyenek ezen az érdekes versenyen. Nemcsak sok újat tanulunk, de még tiszta szórakozás is ez az egész. Olyan nagy öröm merül fel bennünk, amikor helyes válaszra találunk. Az is kellemes meglepetés, amikor az eredmény megérkezését várjuk nagy szívdobogással! Van, akinek kellemes a meglepetés, van olyan is, akinek kevésbé. Szerintem nagyon hasznos ez a verseny, mert amint említettem nagyon sok hasznos dolgokra találunk, meg sok újdonság, ismeret marad meg bennünk. (Már, akinek megmarad!) Nagyon örvendek, hogy én is részt vehettem ezen a pályázaton, és remélem, hogy még sokan részt fognak venni! Köszönöm!
(Vass Gabriella, Marosvásárhely, Unirea Nemzeti Kollégium, IX. oszt.)

A versennyel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy szerintem jövőben újra indíthatják, mert egy ilyen verseny csak a diákok javára van, sok mindent tanulhatunk belőle. Megtanulunk gondolkozni önállóan és információt keresni, és főleg sok ismeretet szerzünk magunknak. Tessék csak tovább így folytatni, és ha lehet egy picivel könnyebb tételeket küldeni.
(Szilágyi Tünde, Marosvásárhely, Unirea Nemzeti Kollégium, IX. oszt.)

Kedves Tanárnő! Szerintem érdekes volt a verseny, és ezáltal sok új dolgot tudtam meg a kémia világából. Véleményem szerint kár lenne kihagyni a versenyt az elkövetkező években.
(Darvas Róbert, Csíkszereda, Kós Károly Iskolaközpont, IX. oszt.)

Szerintem ezek a feladatok inkább tanároknak ész szülőknek valók, mert túl nehezek. Érdemes jövő tanévben is újraindítani, mert érdekes dolgokat tanulhatunk belőle.
(Jancsó Ágota, Marosvásárhely, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, IX. oszt.)

Nekem nagyon tetszik ez a verseny, mert új tapasztalatokat szerezhetek a különféle érdekes kérdések által, és természetesen a kísérletek által. Az az igazság, hogy kémia órákon nagyon keveset kísérletezünk. Amikor a kémiatanárnőm az év elején szólt, hogy van ez a verseny, az elsők között jelentkeztem. Számomra egy kihívás volt, mert elég hadilábon álltam a kémiával. Az év elején kaptam egy 9 –est és egy 8 – ast, de a verseny segítségével annyira felkészültem a kémia félévi dolgozatra, hogy 10 –est kaptam. Azóta kémiából csak 10 – esem van. A verseny nagyon hozzásegített a kémia megkedveléséhez. A feladatok és kérdések érdekesek voltak, de akadt köztük olyan, amelyikhez hozzá sem tudtam szagolni, főleg az elején. A második forduló rejtvényét nem oldottam meg, mert szerintem túl nehéz volt és nem is sikerült. Voltak olyan kérdések is, amelyekre a választ a kémiatankönyve kaptam meg előrelapozással, így amikor órán olyan kérdéseket tett fel a tanárnő, akkor én már tudtam a választ. A válaszokat a kémia laborban levő könyvekben is megkaptam, elég sok szünetemet ott töltöttem, de megérte. Szerintem a legkönnyebb forduló a harmadik volt, ott majdnem minden feladatot megválaszoltam; a legnehezebb a negyedik forduló volt. Nagyon hasznosnak tartom azt a dolgot is, hogy a feladatlapok végén vannak érdekességek is. Nagyon tisztelem a tanárnőt, mert nagyon nagy fáradságba kerül a feladatlapok összeállítása és kidolgozások kijavítása. Szerintem est a versenyt jövőbe is meg kell rendezni, sőt addig, amíg a Bolyai létezik! Sok sikert és kitartást kívánok a tanárnőnek!
(Albert Karola, Marosvásárhely, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, IX. oszt.)

 

 

Szerintem a verseny nagyon érdekes volt, érdemes volt benevezni a versenyre. A kérdések érdekesek voltak, habár sok munkát igényelt a megoldás; sokat tanultam belőle. A kísérletek is nagyon tetszettek. Főleg a rejtvények, azok voltak a legérdekesebbek. Jó volt, hogy könyvekben kellett keresgélni a válaszokat, sok mindent lehetett így tanulni. Olyan érdekességekkel találkoztam, amikről még nem hallottam. Ilyen módon sikerült bővíteni ismereteimet. Az a véleményem, hogy a verseny minél több ideig kellene folytatódjon. Szerintem minél több diák részt vehet ezen a versenyen, mert senkinek sem árt még egy kis plussz munka, és aki eredményt akar elérni, annak jól meg kell barátkoznia a könyvvel.
(Hudák Mónika , Marosvásárhely, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, IX. oszt.)

A versennyel kapcsolatos véleményem az, hogy megérdemli jövőre is megrendezni, legalább azért, mert sok olyan dolog van, aminek utána kell néznünk a válaszadások közben, és ezzel többet fogunk tudni; saját magunkat fejlesztjük, és legalább koptatjuk egy kicsit a könyvtár küszöbét. (Cseke Zoltán, Csíkszereda, Segítő Mária Római Katolikus Líceum, IX. oszt.)

Szerintem ez a verseny nagyon jó, megéri megrendezni jövőre is, habár van vele egy pár probléma. A feladatok egy kicsit furcsán van megfogalmazva, persze nem az összes. Sok hiba van, pl. az utolsó feladat a negyedik fordulóban borzasztó volt. Ha ezeket a gondokat ki lehetne küszöbölni, semmi hibát nem kapnék ebben a versenyben.
(Stanczki Gábor, Csíkszereda, Segítő Mária Római Katolikus Líceum, IX. oszt.)

A verseny jó, szerintem jó volna, ha jövőben is újraindulna, de van egy pár dolog, amin változtatni kéne. Az egyik, ami nem olyan baj, de rossz, az a késői eredményhirdetés. A második, az a feladatlapokban a helyesírási hibák, és az, hogy ezek létfontosságú szavakban vannak. Az utolsó, ami rossz, a legrosszabb, az a feladatok ködös és hiányos megfogalmazása. Pl. a 4. forduló utolsó, 9 –es feladatában. Azt írja, hogy olvassuk össze a szürke, majd a pepita hajórészeket, de azt nem írja, hogy a maradékát is kell olvasni. De mindezek mellett, jó a verseny, és jó volna, ha újraindulna.
( Molnos András, Csíkszereda, Segítő Mária Római Katolikus Líceum, IX. oszt.)

A verseny jó volt. Kicsit nehéz, de jó. Jó lenne, ha jövőben is indulna ez a verseny.
( Fekete K. Rita, , Segítő Mária Római Katolikus Líceum, IX. oszt.)

Alulírott Hoszú László – Szidónia a kézdivásárhelyi Apor Péter Líceum X.C osztályos tanulója az a véleményem a Takács Csaba Kémia Emlékversenyről, hogy nagyon jó és hasznos, ezért azt gondolom, hogy a jövőben is folytatni kellene. Részemről rengeteg új dolgot sajátítottam el, fejlesztette eddigi tudásunkat és érdekeltté tett a kémiával kapcsolatos jelenségek megfigyelésében, ezért a jövőben is szeretném folytatni.
( Hoszú László - Szilamér, Kézdivásárhely, Apor Péter Líceum, X. oszt.)

Szerintem jó ez a verseny, mivel újdonságokat tanulunk, csak annyi a baj, hogy későre kapjuk meg a versenylapokat és nehezek. Sajnálom, de csak ennyit tudtam. Megkérem szépen, hogy legyen egy kicsit könnyebb. Köszönöm a megértést.
(Drágos Andrea - Noémi, Marosvásárhely, Unirea Nemzeti Kollégium, X. oszt.)

Nekem nagyon tetszett a verseny, úgy a feladatok, mint a felépítése. Pont elégséges volt a négy forduló. A beküldési határidő sosem lehet elég jó, a kidolgozásra sem lenne elegendő idő, meg ha több is lenne. Amúgy a feladatok jók, nehézségük is megfelelő. Köszönöm, hogy részt vehettem. (Demeter Ágota, Csíkszereda, Márton Áron Elméleti Líceum, X. oszt.)

Személyes véleményem a versenyről: nagyon jó, szerintem a feladatok is érdekesek és meggondolkoztatóak. Semmi kifogásom az ellen, hogy jövőre is elindítsák a versenyt, szerintem sokan fognak jelentkezni, új kilencedikesek is.
(Sófalvi Tímes, Csíkszereda, Kájoni János Szakközépiskola, X. oszt.)

Szerintem ez egy nagyon jó verseny és érdemes minden évben elindítani. Nagyon tetszik a versenynek a megszervezése is. Szerintem már a VIII. osztályban is el kellene indítani, mert úgy a IX. osztályban meg több résztvevő lenne. Szerintem reklámozni is kellene, mert nagyon sokan nem tudnak erről a versenyről.
(Gál Sándor, Csíkszereda, Kájoni János Szakközépiskola, X. oszt.)

A verseny szerintem jól meg volt szervezve, nekem személyesen nagyon tetszett. A feladatok is jól meg voltak szerkesztve, mint tavaly, és remélem a jövőben is hasonlóak lesznek.
(Koncz István,, Csíkszereda, Kájoni János Szakközépiskola, X. oszt.)

Az én véleményem az, hogy ez a verseny nagyon jó. Örömmel vennénk, ha jövőre is megrendeznék, csak annyit szeretnék javasolni, hogy egy picit könnyebb és több helyen megtalálható tételeket kapjunk. Előre is számítunk a jövő évi verseny újraindítására.
(Antal Beáta, Csíkszereda, Kós Károly Építészti Szakközépiskola, X. oszt.)

Hát szerintem ez a verseny érdekes, mert a tanulók így is sok mindent megtanulnak, utánajárnak, hogy biztosak legyenek a válaszban. Igaz, hogy sok időt felvesz és vannak nehéz kérdések, meg olyan fogalmak is, amelyekről meg nem is hallottunk, de azért megéri, mert ezáltal megtanuljuk. Szerintem jövőtől is újraindulhat, mert ugyanilyen sok jelentkező meg érdeklődő lesz eziránt. (Lukács Renáta, Csíkszereda, Kós Károly Építészti Szakközépiskola, X. oszt.)

Nekem tetszettek a feladatok, igaz nem volt a legkönnyebb, volt egy pár nehezebb feladat. De viszont volt olyan is, amit könnyen megkaptam. Lehet mindig tanulni belőle és jó ötlet a végén a Tudod – e?. Sok mindent tudtam meg belőle olyat, amit eddig nem tudtam.
(Tarcali Melinda, Csíkszereda, Kós Károly Építészti Szakközépiskola, X. oszt.)

Érdemesnek tartom a verseny jövőbeli újraindítását, mert azok a diákok, akik részt vesznek ezen a versenyen, azok sok érdekes dolgot megtanulhatnak, amelyek a tananyagban nincsenek benne. Azok a rejtvények, amelyek a versenyen megjelennek a nagyon érdekesek és gondolkodást igénylőek, amelyek egy diák számára nagyon fontosak. A különböző feladatokból sokat tanulhatunk és ismételhetünk, mert vannak olyan dolgok, amiket már rég tanultunk és elfelejtettük, vagy éppen nem volt benne a tananyagban. Ezért remélem, hogy a versenyt jövőben is újraindítják, hogy tudjuk tovább gyarapítani eddigi tudásunkat.
(Bara Zsuzsánna, Csíkszereda, Venczel József Faipari Iskolaközpont, X. oszt.)

Véleményem szerint nagyon jó a kémia verseny, mert át tudjuk ismételni azt, amit már tanultunk. Nagyon sok olyan kérdés van, ami után kell nézni és nagyon sok mindent tudunk meg nemcsak a kérdéssel kapcsolatban, hanem mással is. Sok jó kérdés van és nagyon jó feladatok. En szerintem a kémia verseny nagyon jó, mert sok mindent tudhatunk meg és meg több kérdés kellene legyen benne.
(Urszuly Mónika,, Csíkszereda, Venczel József Faipari Iskolaközpont, X. oszt.)

 

Valószínű azért, mert már fáradtabbak vagyunk, úgy tűnik, hogy az utóbbi két forduló nehezebb volt. Egyébként érdekes kérdésekkel találkoztam, sok mindent megtudtam, ami másképpen nem is jutott volna tudomásomra. Ha jövőre nem lennék XII.-es, lehet, hogy újra nekivágnék, de így nem lesz időm rá.
(Timár Zsuzsa, Csíkszereda, Kós Károly Építészti Szakközépiskola, XI. oszt.)

A Takács Csaba Kémia Emlékverseny miatt sokat jártam könyvtárba, és így sok mindent meg tudtam nézni, sok mindent megtudtam a kémiáról, amit nem biztos, hogy órán tanultunk volna. Jövőre nem hiszem, hogy részt veszek, mert akkor már XII.-es leszek.
(Sofron Róbert, Csíkszereda, Kós Károly Építészti Szakközépiskola, XI. oszt.)

Nagyon érdekes volt ez a verseny. Sok mindent megtanultam, sokat kellett könyvtárba menjek. Az utolsó forduló egy kicsit nehezebbnek tűnt, mint a többi.
(Márton Ágnes, Csíkszereda, Kós Károly Építészti Szakközépiskola, XI. oszt.)

A verseny során sok mindent tanultam, de jövőre nem fogok tudni részt venni, mivel nem fogok tudni ilyen sok időt szánni a versenyre.
(Kanabé Zsuzsánna, Csíkszereda, Kós Károly Építészti Szakközépiskola, XI. oszt.)

Hogy mi a véleményem erről a kémia versenyről…? Én már harmadik éve versenyzem, jó eredményeket értem el mindig és tényleg nem bánom. Mindig újabbnál újabb, érdekesebbnél érdekesebb dolgokat tanulhatok meg, amelyeknek tényleg hasznát vehetem az életben. És hát tudom mérlegelni képességeimet, és meg díjakban is részesülhetek. Tehát én köszönöm a lehetőséget, és tényleg bárkinek el merem mondani, hogy megéri benevezni. Köszönöm, és csak így tovább, hogy jövőben is találkozzunk.
(Miklós Melinda,, Csíkszereda, Kájoni János Szakközépiskola, XI. oszt.)

A véleményem a versennyel kapcsolatban pozitív, nem bántam meg, hogy beneveztem, mert tovább gazdagítottam ismereteimet. A legérdekesebb feladatok a keresztrejtvények voltak, de azért a többi feladatok sem voltak rosszak. Remélem, hogy jövőben is fog folytatódni ez a verseny, hogy további ismereteket szerezhessünk.
(Dánel Annamária,, Csíkszereda, Kájoni János Szakközépiskola, XI. oszt.)

Egy kicsit meglepő, hogy az eredmények, értékelések ilyen későn jelentek meg, a többi évhez képest. Ami a versenyt illeti: az utolsó forduló egy kicsit nehézkesnek tűnt, de nekem nagyon tetszett. Kimondottan érdekesnek tűnik számomra, hogy keresztrejtvények által kémiát tanulhatok. A feladatok, kísérletek lehettek volna könnyebbek, de így is meg lehetett oldani.
(Salamon Ágot,, Csíkszereda, Kájoni János Szakközépiskola, XI. oszt.)

Mint minden évben, az idén is részt vettem a versenyen, habár ezen kívül is rengeteg a tanulnivaló, de mivel első két évben is versenyeztem, tetszett az egész és így az idén is hozzáfogtam. Szabad időmben a kémia könyvek lapjai közt búvárkodom, ami azt hiszem nem válik rosszá számomra. Ezen verseny által olyan dolgokat ismertem meg, ami talán soha nem került volna kezembe. (Dobos Ágot,, Csíkszereda, Kájoni János Szakközépiskola, XI. oszt.)

 

 

 
 


 
 

Copyright © 2000-2024 www.kemiaverseny.com, KWD & BOLYAI FARKAS LÍCEUM