20. évfolyam
2014 / 2015
Takacs Csaba Kemia Emlekverseny

     
   
   
   
   
   
   
   
   
    Archívum


     
   

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhely

Kémikus Diákszimpózium

VegyESZtorna

www.sulinet.hu

www.elte.hu



Twitter Kemiaverseny

 


 
 Az 1998 / 1999–es tanévTakács Csaba<b>"</b>Kémiai emlékverseny résztvevőinek véleménye

 

Az 1998 / 1999-es tanév Takács Csaba Kémiai Emlékverseny résztvevőinek véleménye

"A verseny nagyon jó volt! Annak ellenére, hogy rengeteg időt vesz igénybe, sokat lehet belőle tanulni; a kutatás, böngészés során sok-sok kérdésre kaphatunk választ, még olyanokra is, amelyek nem szerepelnek a verseny kérdései között. Ez a jövőben mind csak hasznunkra lesz. Szerintem a jövőben is meg kell rendezni ezt a versenyt, hiszen minden középiskolásnak hasznos és olyan kérdésekre kapunk választ, amelyek talán a verseny nélkül fel sem tevődtek volna bennünk." (Bartha Ágnes, IX. oszt. Kézdivásárhely, Nagy Mózes Líc.)

"Amikor beneveztem a versenyre, nem is számítottam arra, hogy ennyi érdekes ismerettel bővíthetem tudásomat. Mivel nagyon szeretem a kémiát szívesen forgattam a szótárakat és lexikonokat. Ha jövőre is megrendezik ezt a versenyt, szívesen jelentkezem." (Incze Andrea, IX. oszt. Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc Líc.)

"Nekem nagyon tetszik ez a levelezős verseny, sok érdekes kérdés, rejtvény van benne. Nagyon sokat lehet tanulni, tapasztalatokat szerezni és legfőképpen rájöhetünk arra, hogy milyen csodálatos a kémia; nem az a száraz" tananyag, amit az iskolában tanítanak. Remélem, hogy még sokáig folytatódni fog ez a verseny.

"Lenne egy ötletem is, ha nem tetszik megharagudni. Szerintem jó volna csoportos versenyeket is szervezni, amiben különböző iskolákból 5 tagú csoportok vehetnének részt. A verseny vetélkedő szerű is lehetne: kérdésekkel, kísérletekkel, rejtvényekkel. Meg lehetne adni egy pár könyvcímet (vagy folyóirat címet) amiből a versenyző diákok felkészülhetnének.

"Nagyon tetszett a papírkészítés és a különböző rejtvények . Gondolom, hogy óriási munkával jár a feladatok megszerkesztése és a dolgozatok kijavítása, ezért nem is lehet minden apró dologra odafigyelni." (Az előző fordulóban részemről - Horvath Gabriella -történt egy pontozási tévedés, amit utólag kijavítottam.)

(Szőke Zsuzsanna, IX. oszt. Sepsiszentgyörgy, Mikes Kelemen Líc.)

"Nekem nagyon tetszett a verseny. Sok érdekes kérdés volt, amit nagyon nehéz volt megválaszolni (de általában minden kérdésre megkaptam a feleletet). Azért is tetszik, mert nem hasonlít a többi versenyhez. Szerintem nagyon érdekes a vetélkedő és hasznos is, mert ha egy kérdésre megkapom a feleletet valamelyik lexikonban, azt általában meg is jegyzem. Amikor megkapom (hosszú keresés után ) egy nehéz kérdésre a feleletet, akkor nagyon szoktam örülni. Szerintem ez a vetélkedő azért jobb a többinél, mert nem a te tudásod szerint kell megold a feladatokat, hanem utána is nézhetsz. És ha valami után nézel, annak legalább felét biztosan megjegyzed. Nagyon tetszett az is, hogy nem csak egy levélből áll a vetélkedő, hanem négyből, és miután elküldjük az egyik levelet, türelmetlenül várjuk a következőt.

"Nekem nagyon tetszik ez a vetélkedő, és ha rajtam múlik , akkor biztosan fog folytatódni a jövő iskolai évben is. Én biztosan részt fogok venni!

U.i. Még az is tetszett, hogy a válaszlapokat ön javítja személyesen. Mellesleg, azért mert részvettünk ezen a versenyen kaptunk egy-egy tízest kémiából." (Földes Emília, IX. oszt. Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Koll. )

"Igaz, hogy most az idén veszek részt először ezen a versenyen, de őszintén elmondhatom, hogy nem bántam meg, hogy beneveztem, mivel a Takács Csaba Kémia Emlékverseny"-ből rengeteget lehet tanulni, az ember érdeklődik, keres a lexikonokban, kutat és amellett egy szórakozás a szürke hétköznapokban. Gratulálok Önnek, Horvath Gabriella tanárnő, és nagyon örvendek, hogy tetszik ilyen szép versennyel foglalkozni, és további egészséget kívánok Önnek, hogy folytatni tudja ezt a versenyt, ameddig csak él. Megéri és én nagyon örvendek, hogy részt vehettem ezen a csodálatos, jól megszervezett kémia versenyen. (Angi Zoltán, IX. oszt. Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Líc.)

"Jövőben is be fogok nevezni. Sokat tanultam a feladatok megoldásával. A Tudod-e?" rovat érdekes, jó ha tovább is fennmarad. A beküldési határidők tiszteletben – nem tartásáért elnézést kérek."

(Váncsa Levente, IX. oszt. Sepsiszentgyörgy, Mikes Kelemen Líc.)

"Kedves Tanárnéni! Nagyon sokat tanultam a verseny érdekes feladataiból. A verseny témaköre nagyon sok hasznos dologra kiterjedt, amelyeket magamtól nem biztos, hogy elolvastam volna. Közben átismételtem a mostanig gyűjtött kémiai ismereteimet. A verseny feladatainak a megoldása sok időmet vett igénybe, de élvezettel, szeretettel és izgalommal vártam (és még várom) az egyes fordulók megoldásait, hát még az eredményhírdetést!. Úgy érzem, mintha a tanárnénivel személyes kapcsolatot alakítottam volna ki, még akkor is, ha csak interneten találkoztunk.

(Iszlai Margit, IX. oszt. Csíkszereda, Márton Áron Líc.)

"Elsősorban szeretném, hogyha megbocsátanád, hogy tegezni foglak a levelemben, de nem tudom, hogy idős vagy-e vagy fiatal.

"A versennyel kapcsolatosan, nagyon szép gesztus volt tőled, vagy tőletek, hogy egy halott diáknak állíttok emléket ezzel a versennyel. Először nem tudtam, hogy ki az a Takács Csaba, és érdeklődni kezdtem a tanáromtól. Ő mondta, hogy egy nagyon jól tanuló diák volt, aki nagyon értette a kémiát és sokat foglalkozott is vele.

"A verseny maga nagyon érdekes, sok türelmet és időt igényel, de megéri, mert sokat tanulunk vele a környezetünkről. Sok kémialexikon járt már a kezembe, amióta ezeket a versenylapokat megrendeltem. Mivel még kezdő vagyok a kémia tantárgyban, először nehezeknek tűntek a kérdések. Most is voltak dolgok, amelyekre nem kaptam választ a lexikonokban, és ezért az én elgondolásomat írtam le a válaszlapra.

"A rejtvényekkel kapcsolatosan, nagyon szeretem a titkok megfejtését, de a II. fordulóban a rejtvény szövegét nem értettem tisztán, hogy mit akar vele mondani. Szeretném, ha a következő évfolyamokban érthetőbben tennék fel a kérdéseket. Volt egy – egy kérdés, amelyet több féleképpen lehet értelmezni, mint pl. az I. fordulóban is, hogy Mikor született az elektron?" Utána oda volt írva, hogy a Firka 1997/1998 –as számaiban található meg . Én meg is találtam, de ott nem az volt írva, amire ti gondoltatok.

"Szeretném, ha tovább, minden évben, megszerveznétek ezt a versenyt, hogy a következő kilencedikesek is, és persze mi is tovább kereshessük a válaszokat a kérdéseitekre."

( Szőlősi Attila, IX. oszt. Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Líc.)

"A versenyről: Érdekes kérdések, feladatok, kísérletek. A legjobban a rejtvények tetszettek. Azt hiszem ennél többet nem is kell elmondani a versenyről. (Miculescu Simona, IX. oszt. Temesvár, Bartók Béla Líc.)

"Minden kérdés jó, csak a ’vizes’ kérdések között volt egy pár ’banális’ kérdés, mint pl. Kútvíz, mi az öntözővíz, a Föld felszínének kb. hány %-a víz, hány %-a sós víz, stb. Szerintem ezek a kérdések inkább a földrajzhoz kapcsolódnak. Több időt kellene adni a kérdések megoldására. (Lules Dinu Sebastian, IX. oszt. Arad, Csíki Gergely Líc.)

"Őszinte véleményem erről a versenyről. Én nagyon szeretek levelezni, mivel a távoli szeretett rokonokkal, barátokkal csak így tudok társalogni, csak így tudom elmesélni nekik bánataimat, örömeimet, és ezen kívül nagyon szeretem a kémiát, ezért nagyon örültem, amikor hallottam erről a versenyről, amikor a kémia tanárnőm beszélt róla. Ez a Takács Csaba kémia Emlékverseny, olyan amilyenen már régóta szeretnék részt venni. A verseny jól megszervezett, gondolkoztató és fejtörő feladatokkal rendelkezik. A versenyben én semmi hibát nem kaptam, ahogy már említettem jól megszervezett, igazságoz (igazságosan kijavított dolgozatok). Ez a verseny az általános műveltség fejlesztésére is szolgál, a kreativitást is fejleszti. A kémiai tudásunkat is gazdagítja. A jó megszervezéshez felsorolnám azt is, hogy a verseny feladatainak megoldására a szünidők (vakációk) is szolgálnak; ez nagyon jó, mivel az iskola közben nincs mindig idő a könyvtárba menni. A feladatok is mindig érdekesek voltak. Én nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a versenyen és ha lesz lehetőségem, máskor is részt veszek."

(Kocsis Melinda, IX. oszt. Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Koll.)

"Szerintem ez a verseny nagyon jó, nagyon hasznos minden tanuló számára, akik végigcsinálja. Szerintem senki sem bánta meg, hogy belefogott, csak aki nem küldte be. Ezen a versenyen rengeteget lehetett tanulni, habár nem kényszeríttettek rá, tudjuk a feleleteke a legtöbb kérdésre, mert amíg kikerestük, kiírtuk, leírtuk, addig eszünkbe vésődött. Azon kívül jó volt versenyezni, küzdeni is, hogy valamit elérjünk. A kérdések néha egy kicsit nehezebbek voltak, de azon túl minden nagyon jó volt. Mindenképpen hasznára vált annak, aki megcsinálta, és még jobban annak, aki eredményt is ért el. Szerintem jó lesz jövőre is megszervezni, a jövői IX.-esek is fogják szeretni és csinálni."

(Székely Ruth Csengele, IX. oszt. Marosvásárhely, Bolyai Farkas Líc.)

"Véleményem szerint a verseny nagyon érdekes és tanulságoz. Rengeteg új dologgal ismerkedhetünk meg, mialatt a különböző lexikonokban és könyvekben búvárkodunk. Talán csak annyi kifogásolni valóm van, hogy a megoldásokra szánt hely elég kevés a feladatlapon. Ezen kívül még arra szeretném kérni a kedves szervezőket, hogy ha lehetséges, jövőre valamivel több könyvészetet adjanak meg. "

(Szabó Kinga Júlia, IX. oszt. Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc Líc.)

"Nagyon tetszik ez a verseny, mert olyasmit tanulhatok meg, amit az iskolában nem tanulunk. Legjobban a keresztrejtvények és a kísérletezések tetszenek. Viszont sokszor olyan kérdések is vannak, amelyekre nincs pontos meghatározás; pl. kútvíz, öntözővíz. Az nem tetszik még benne, hogy sok kérdés van a FIRKÁ-ból, és akinek nincs lehetősége megszerezni, nem tudja megválaszolni azokat a kérdéseket. Máskülönben tetszik a verseny és szeretném, ha jövőre is folytathatnám." (Kürti Melinda, IX. oszt., Arad, Csíki Gergely Líc. )

"Nagyon jó ez a verseny, nagyon sok újat lehet tanulni. Egy kicsit sok időbe telt, amíg kikerestük a kérdésekre a válaszokat, és sajnos nem minden kérdésre kaptuk meg a választ. Egyes kérdések nagyon nehezek. Több keresztrejtvény és kísérlet is lehetne. De attól még nagyon jó és jövőre is részt szeretnék venni.

(Molnár Edina, IX. oszt. Marosvásárhely, Bolyai Farkas Líc.)

"Véleményem szerint érdemes lenne ezt a versenyt folytatni, mert sok mindent tanulhattunk belőle, és a sok keresgélés alatt olyan érdekes dolgokra is rábukkantunk, ami máskor elkerüli a figyelmünket, legyen az a kémia vagy más tudomány terén. Nekem személy szerint tetszett ez a verseny - habár időigényes – mert minden apró kérdésre ha megtaláltam a választ, tudtam örülni és az osztálytársakkal sok hasznos és az általános műveltséghez hozzátartozó kérdésünkre választ kaptunk. Ha jövőben is lehetséges, újra részt szeretnék venni a versenyen. Köszönjük, hogy részt vehettünk." (Kézdi Réka, IX. oszt. Csíkszereda, Márton Áron Koll.)

"Tisztelt Tanárnő! A verseny szervezése nagyon jó ötlet. Sokat lehet tanulni belőle, amit a gyakorlati életben és az iskolában egyaránt felhasználhatunk, mégis eltér a megszokottól és nem kötelező. Nagy élvezeteket jelent a könyvtárak olvasótermeiben búvárkodni. Egy ötletem azért még lenne: talán az utolsó forduló után lehetne egy vetélkedőt szervezni a feladott kérdésekből és pótkérdésekből, hogy rögződjön is az amit válaszoltunk és lehessen dönteni ki is a legjobb; persze ez alatt mi is megismerhetnénk vetélytársainkat. Máskülönben nagyon tetszett, jövőre is versenyezni fogok. Sok sikert és kitartást továbbra is! Köszönjük a verseny szervezését! "

(Székely Dalma, IX. oszt. Marosvásárhely, Bolyai Farkas Líc.)

"Szerintem a Takács Csaba verseny nagyon jó és sikeres is. Tetszik és hasznos is, mert egy kicsit fejleszti a tudásunkat és kreativitást is táplál. Szeretném, ha folytatnánk a versenyt és főleg hamarabb kapnánk meg a versenylapokat és válaszokat, megoldásokat, pontozásokat is. Remélem a jövő évben is fog menni tovább és egy esélyt ad mindenkinek arra, hogy a kémiához közelebb kerüljön."

(Bálint László, IX. oszt. Temesvár, Bartók Béla Líc.)

"Nekem nagyon tetszik ez a verseny. Nagyon sokat tanultam már belőle és még megtanultam a különböző lexikonok, szakkönyvek használatát. Jövőben is szeretnék részt venni a versenyen. Egy dolgot szeretnék megkérdezni: a feladatok megoldásai nem jelennek meg a FIRKÁ-ban vagy legalább a tanárnőnknek nem tetszene tudni elküldeni? Szeretném tudni, mit írtam le rosszul, vagy mit felejtettem el leírni egyes feladatoknál? Ebből is sokat tanulnék. Én köszönöm az érdekes feladatok összeállítását és azt a sok időt felvevő munkát, amelyet fordítani tetszik a sok dolgozat kijavítására. Várom a további érdekes feladatokat!" (Tőke Laura, IX. oszt. Csíkszereda, Márton Áron Koll.)

"Ennek a versenynek a segítségével megismerhetjük a kémia gyakorlati és érdekes részét, amit a kémia órákon nem tanulunk. Így ez a verseny fejleszti a kémia szeretetünket és ösztönzőleg hat önfejlesztésünkre, hogy többet tanuljunk kémiából. A verseny egy jó játék, mivel tanulunk is és szórakozunk is egyben. Csak azt kifogásolom, hogy a kísérletekre nagy pontszám jár, mivel ezt nem mindenki tudja elvégezni az anyagok hiánya miatt, mivel nem lehet mindenkinek saját laborja." (Brém Jürgen, IX. oszt. Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc Líc.)

"Tetszett ez a verseny, viszont az a véleményem, hogy még játékosabbá kellene tenni. Általában a rejtvény okozott nagyobb gondot, hisz sokszor a szabályokat betartva lehetetlen volt ezt megoldani. (Horváth Gabriella megjegyzése: itt félreértés van, mert ilyen nem fordult elő!) Talán több figyelmet kellene fordítani a rejtvény megszerkesztésére és több rejtvényt kellene beiktatni. Örülök, hogy részt vehettem a versenyben, hisz sokat tanultam belőle." (Méhi Orsolya, IX. oszt. Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc Líc.)

"Szerintem érdekfeszítő kérdések, témák merültek fel a fordulókban; különösen tetszettek az érdekes, furfangos kérdések. De szerintem az önálló tevékenység, mint pl. az újrapapír készítése magasabb pontozást érdemelt volna. Egyébként tetszett a verseny." (Alfater Tünde, IX. oszt. Kölcsey Ferenc Líc.)

"Nekem nagyon tetszett ez a verseny, érdekesek voltak a kérdések, nagyon szórakoztató volt. Sok új dologról szereztem tudomást, és szeretném ha jövőre is folytatódna."

(Bereczki Katalin, IX. oszt. Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc Líc.)

"Egyrészt érdekesnek találtam ezt a versenyt, mivel a kérdések helyes válaszkeresést igényelnek. Másrészt pedig hasznosnak, mert a sok kutatás következtében – habár az olvasottaknak háromnegyedét el is felejtem – de egynegyedét észben tartom, olyan dolgokat, amelyek az általános kultúrához tartoznak.

(Tomos Lilla, IX. oszt. Szecseleváros, Zajzoni Rab István Líc.)

"Szerintem a verseny több kísérletet, több rejtvényt és több reakciót tartalmazhat. Nagyon érdekesnek tartottam a versenyt, sok újdonságot tanultam. Lehetne három fordulós is, hisz így most a vakációra is áthúzódott. További sok sikert kívánok mindenhez." (Káfony Mónika, IX. oszt. Temesvár, Bartók Béla Líc.)

"Szerintem ez a verseny nagyon jó ötlet volt, bárki találta is ki. Szerintem hasznos a diákok számára, mert több dologról szereznek tudomást ezzel a tantárggyal kapcsolatban. Hátrányban vannak ezen a versenyen a falusi gyermekek, akiknél nincsen olyan nagy könyvtár, stb. Még nagyon tetszett ebben a versenyben a «Tudod-e?» rész. Nagyon sok érdekes dolog van. Jaj, és még nagyon tetszettek nekem a keresztrejtvényes feladatok. Ezt a fajta feladatokat oldottam meg mindig legelőre. Szerintem több ilyen feladat is kellene, legyen, amin el kell egy kicsit gondolkodni, és ami a logikus gondolkodásmódon alapszik, hogy ne csak ki kelljen keresni és kimásolni az ilyen-olyan dolgokat. Magának a feladatlapnak az összeállítása nagyon tetszett. Remélem, hogy jövőben, és jövőben, és jövőben… Is lesz ilyen Takács Csaba verseny, mert én biztos be fogok nevezni."

(Szász Csilla, IX. oszt. Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Koll.)

"Szerintem ez a verseny nagyon érdekes és hasznos. Nagyon örvendek, hogy beneveztem, hiszen nagyon sokat tanulhattam belőle. Annak is nagyon örvendek, hogy a dolgozatainkat kijavítva visszakapjuk, mert a hibáinkból is nagyon sokat tanulhatunk. Szerintem semmiképpen sem kell abbahagyni ezt a versenyt, mivel mindenkinek csak a hasznára válik, ha részt vesz benne , és mindenképpen csak nyerhet, ha díjat nem is, de tudást és tapasztalatot minden képen. Nagyon remélem, hogy ez a verseny nem marad abba és évről-évre folytatódni fog, hiszen továbbra is szeretnék részt venni ebben a versenyben.

A feladatok is nagyon tetszettek, hiszen nem olyan szokványos feladatok, mint amilyenek a versenyeken általában lenni szoktak, hanem mind érdekesek, és általában olyanok, amelyeknek tudása hozzátartozik az általános műveltséghez. Ugyancsak nagyon tetszettek a feladatlapok végén található «Tudod-e?», hiszen ezekből is sok érdekes dolgot tudhattunk meg. Nekem erről a versenyről csupa jó véleményem van, és nagyon remélem, hogy ezután is folytatódni fog." (Gáspár Timea, IX. oszt. . Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Koll.)

Színvonalas volt a verseny, nagyon tetszett, mivel érdekes dolgokat tudtam meg a verseny folyamán és keresgélés közben még más érdekes dolgokra is bukkantam. Nagyon szeretném, ha folytatódna jövőben is ez az érdekes verseny még érdekesebb kérdésekkel." (Balogh Rozália, IX. oszt. Csíkszereda, Márton Áron Gim.)

"Véleményem szerint teljesen fölösleges, hogy több száz diákhoz hasonlóan leírjam, hogy mennyire hasznos ez a verseny. Bevallom, olyan dolgokat kellett kikeresgélni, amiről eddig halvány fogalmam sem volt, de most már, ha nagyon általánosan is, de azért valamit mégis tudok róluk. Szerintem ezt a versenyt kár lenne abbahagyni, mert nem csak az az előnye, hogy új dolgokat fedezhetünk fel, hanem az meg is marad. Úgy értem nem csak kimásoljuk, átírjuk és pontot kapunk rá, hanem nagy része meg is marad."

(Barabás Tünde, IX. oszt. Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Koll.)

"Szerintem ez egy jó verseny, mert sok érdekességet megtudunk a tudomány világából."

(Salló Tivadar, IX. oszt. Csíkszereda, Segítő Mária Róm. Kat. Líc.)

"Nagyon hasznos, hiszen olyan dolgokat kell megkapnunk vagy megkeresnünk, amelyeket az iskolában nem tanultunk. Igaz, hogy kicsit szoros a határidő, de ez nem baj. Szeretem a kísérleti feladatokat, meg az utolsó feladatot, ami keresgélés a táblázatban. Szerintem ez a verseny kell folytatódjon, hisz sok érdeklődő van iránta."

(Erdély Anikó, IX. oszt. Csíkszereda, Márton Áron Gim.)

"Nekem tetszett a verseny. Szerintem érdekesek voltak a kérdések. Az egyetlen baj a pontszámok összeadásánál volt." (Andó Réka, IX. oszt. Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc Líc.)

"Nagyon jó ez a verseny, de egyes kérdések túl nehezek és sehol nem lehet megtalálni a válaszokat rá. Kevesebb kísérlet is lehet." (Lovász Orsolya, IX. oszt. Marosvásárhely, Unirea Líc.)

"Szerintem ez a kémia verseny arra ösztönöz bennünket, hogy pluszba is foglalkozzunk a kémiával. Ezzel a tudásunkat bővítjük. Meg vagyok elégedve ennek az emlékversenynek a nehézségével. Számomra főleg a hajóflottás feladatok jelentettek nehézséget. Szeretném, hogy ez az emlékverseny ne szűnjön meg. Jövőben is részt szeretnék venni ezen a versenyen." (Farkas Róbert, IX. oszt. Marosvásárhely, Unirea Líc.)

"Szerintem a Takács Csaba kémia emlékverseny nagyon érdekes és tanulságos. Érdemes tovább folytatni ezt a versenyt, ezt bizonyítja a résztvevők számának növekedése, amit a FIRKA 98/99 1-es számában olvastam. A kérdések érdekesek voltak és olyasmivel kapcsolatosak, amit a kémia órákon nem nagyon tanulunk, a válaszok után kutatva a tudásomat bővítettem. Izgatottan vártam mindig az eredményt és az újabb feladatokat. Ez az első év, hogy bekapcsolódtam a versenybe, de amíg folytatódik a verseny, részt fogok venni és minden kémia-kedvelőnek ajánlom, hogy vegyen részt ezen a versenyen." (Nyikó Tünde, IX. oszt. Barót, Baróti Sz. D. Líc.)

Elsősorban azzal kezdeném, hogy mennyire meglepett és örültem igazán, hogy a kérdőív végén megtaláltam a felhívást, hogy elmondjam véleményemet a versenyről. Sajnos nem tudtam, hogy minden évben meg szokták írni a versenyző gyerekek a véleményüket, lehet a tanárnőm elfelejtett erről beszélni. Ezt a felhívást ugyanis nagyon jónak tartom, hiszen mindenkinek joga van elmondani őszinte véleményét a versenyről. Szerintem ez nem is a verseny szempontjából fontos, hanem hogy fejlesszük kémiai tudásunkat és nagyon sok érdekes dolgot megtudjunk a körülöttünk található élőlények és különböző tárgyak felépítéséről. Ez viszont csak úgy valósítható meg, hogyha utána nézünk, keresgélünk könyvtárakban és egymás között is elbeszélgetünk. Nekem ami nagyon megtetszett már a legelső forduló kérdőívétől kezdve az utolsóig, az a rejtvény volt, ugyanis én szenvedélyes rejtvényfejtő vagyok, és olyan nagy öröm volt számomra, amikor a legelső rejtvény megoldását megkaptam. A négy forduló közül talán a másodikban volt bonyolult és számomra érthetetlen a rejtvény, ezért sajnos nem sikerült megoldanom. Ami még meglepett, az az egyik kérdőívbe kitűzött újrapapír készítés volt. Ám ez nem úgy lepett meg, hogy tényleg igazán örültem neki, mert sajnos nem sok időm volt erre a műveletre, így nem sikerült beküldenem. Ezúton tehát azt javasolom, hogy a több időt igénybevevő kérdéseket lehetőleg ne tessék kitűzni, mert sokaknak nincs idejük elkészíteni. Ezután pedig a feladatokkal, úgy értem a számítási feladatokkal szeretném eltölteni időmet, így nem lenne rossz több szám1tási feladatot betenni, és ugyanúgy, amint már az elején is említettem, szerintem a két rejtvény nem lenne sok a feladatlapon. A kísérletek és a «vizes kérdések »is jók; általában a nehezebb kísérleteknél kikérjük tanárnőnk segítségét is. Ezenkívül a kérdőív utolsó cikkére, a «Tudod-e?» című rövid kis tájékoztatón lenne érdemes mindannyiunknak elgondolkozni és már el is gondolkoztunk, és én most ezúton megírom egynéhányunk véleményét erről a kis tudósításról.

Szóval elbeszélgettünk róla és elhatároztuk, hogy megkérjük a tanárnőt, hogyha lehet egy kevéssel többet írni arról az ún. tárgyról (pl. a legutolsó számban a Hale-Bopp üstökösről). És végül a határidőről szólnék pár szót, ugyanis megfigyeltük, hogy egyes kérdőívekre sokkal több idő volt szánva, mint másokra; tehát azt kérném, hogy a határidők aránylag egyformák legyenek, így minden diák nyugodtan el tudja készíteni dolgozatát. Tehát ennyi lett volna a véleményem a versenyről, és én azt szeretném, ha a jövőben is tovább folytatódna a levelezés ugyanilyen érdekes kérdésekkel és tanulságos, meggondolkoztató rejtvényekkel.

(Antal Mónika, IX. oszt. Csíkszereda, Márton Áron Gim.)

"Az április eleji fordulóban arra kértek, hogy írjunk véleményt a versennyel kapcsolatban. Nekem személy szerint részben tetszik, részben nem. Azért tetszik, mert érdekes dolgokról szerzünk tudomást általa, sok olyan dolog van amiről még nem is hallottam. Viszont azért nem tetszik, mert túlságosan magas szintűnek találom a IX. osztályosok számára. Csak olyan személy tudja megoldani tökéletesen a feladatokat, akinek vagy egy szakértő segít, vagy teljesen más oldja meg. Viszont ha valaki egyedül fog neki, biztosan lesz olyan kérdés, amelyen fennakad, és még csak utána sem tud nézni, mert nincs ahol. Jó lenne, ha a lap alján mellékelnének tárgymutatót, természetesen, ha ez nem lehetetlen kérdés." (Szilágyi Fruzsina, IX. oszt. Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Líc.)

"Nagyon tetszett a verseny és sok jó tudnivalókat tudtam meg. Sok időt kellett rászánnom az elkészítésére. Egyetlen megjegyzésem van: a második feladatlapra kevés időt tetszett adni, kevesebbet, mint a többire. Jövőre pedig meggondolom, hogy benevezek a versenyre." (Szabó Csaba, IX. oszt. Szatmárnémeti, Református Líc.)

"Szerintem így magába a verseny nagyon jó, mert akarva-akaratlanul még tanulunk is valamit belőle."

(Weiss Michael, IX. oszt. Marosvásárhely, Unirea Líc.)

Szerintem ez a verseny nagyon jó időtöltés, de lehetnének könnyebb kérdések is, mert azért voltak ebben a versenyben olyan kérdések, amit szerintem eddig még nem tanultunk. De azért jövőre is lehet benne sok keresztrejtvény és sok kérdés. Én ezt a versenyt nagyon szeretem." (Vámos Erika, IX. oszt. Arad, Csíki Gergely Líc.)

"Nekem ez a verseny nagyon tetszett, mivel érdekes dolgokat lehet tanulni a verseny által is. Igaz, hogy voltak benne elég nehéz kérdések is. Nekem a IV. fordulóból a legjobban a rejtvény tetszett."

(Kasza Márta, IX. oszt. Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc Líc.)

"Ez a verseny nagyon tetszett, mert sok munkát, utánajárást követel. Éppen ezért sokat lehetett tanulni, sok új dolgot ismertem meg belőle. Sajnos vannak kérdések, amelyekre nem találok választ. A keresztrejtvény nagyon nehéz (de nem mindegyik). Szerintem az osztályozás, a megadott pontok megérdemeltek voltak. Köszönöm a lehetőséget, hogy én is benevezhettem a versenyre." (Fábián Lehel, IX. oszt., Kézdivásárhely, Gábor Áron Szakközépiskola)

"Szerintem nagyon jó ez a verseny, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni, már aki utána is jár a válaszoknak. A kérdések nagyon érdekesek, csak egy kicsit nehezek, és nagyon sokat kell utánuk járni. Szeretném, ha még nagyon sokáig folytatódna ez a verseny, én biztos, hogy be fogok nevezni."

(Győri Éva, IX. oszt. Szatmárnémeti, Református Líc.)

"A többi margittai gyermek nevében is szeretném megköszönni mindazt a fáradozást, amit a tanárnő a gyerekekért tesz Románia minden részéről, hiszen nem lehet könnyű ennyi levelet feladni és kijavítani. Nagyon szeretném megköszönni mindazt, amit az első fordulóból tanultam, és remélem, hogy a többi fordulóból is sokat fogok tanulni. Azt szeretem ebben a versenyben, hogy nem kell egyszerűen kiszámítani egy feladatot, hanem kutatni és tájékozódni kell. Kívánok sok erőt és egészséget, hogy ez a verseny minél tovább élhessen. " (1998. Dec.)

"Már előző levelemben megírtam a véleményemet a versenyről, de most még egyszer megírom. Nekem nagyon tetszik ez a verseny, mert szórakozva is tudok tanulni és növelem az általános műveltségemet. Amit a lexikonokból kikutatok, abból nagyon sok mindent megjegyzek. A lapot a megoldásokkal mindig elkérem a tanárnőmtől és lefénymásoltatom, hogy ebből még tovább tanuljak. Sok erőt és egészséget kívánok a tanárnőnek a verseny folytatásához." (Antal Zsolt István, IX. oszt. Margitta, Octavian Goga Iskolaközpont)

"Véleményem a versennyel kapcsolatosan az, hogy nagyon jó, érdekes fejtörők és feladatok vannak, de azoknak, akiknek lehetőségük van nagy könyvtárakba menni, sok minden után tudnak nézni, és ezért több pontot is tudnak gyűjteni. Hiába van a sok jó kérdés, ha nincs ahol utána lehetne nézni, olvasva, keresgélve a válaszok után még újabb információra is szert teszek, tehát tanulok vele." (Ilkei Enikő, IX. oszt. , Barót, Baróti Sz. D. Líc.)

"Röviden elmondom véleményemet. Szerintem ez a feladatlap jó, de nehéz is. Nagyon sokat kell a válaszokat keresni és szerintem ezek a kérdések nem egy IX.-es tanuló számára lettek kitalálva. Vannak nehéz kérdések, amikre a válasz nehezen megtalálható, de van könnyű kérdés is, amivel nem töltök sok időt."

(Kocsik Tímea, IX. oszt. , Arad, Csíki Gergely Líc.)

"Én ezt a versenyt hasznosnak tartom, mivel a feladatok megoldásával nagyon sok érdekes dolgot tanultam meg, amelyek jól kapcsolódnak az iskolai tananyaghoz." (Bernádt Lehel, X. oszt. Csíkszereda, Márton Áron Líc.)

Mindenek előtt köszönettel tartozom Önnek, hogy a Takács Csaba Emlékverseny megszervezésével

sok érdekes és értékes információhoz juttatta mindazokat, akik beneveztek ebbe a versenybe. Szerintem a verseny nagyon jó volt és remélem, hogy a jövőben is folytatódni fog. Nehézséget csak az időhiány okozott számomra. Az is nagyon jó, hogy a feladatok nagy része az iskolai tananyaghoz kapcsolódik. Ösztönző hatást jelent számunkra az is, hogy aki komolyabban foglalkozik a feladatokkal az értékes nyereményeket is kaphat. Tehát szerintem, aki benevez ebbe a versenybe, mindenféle szempontból csak nyerhet. Úgy gondolom, hogy a verseny tartalmazhatna több gyakorlati feladatot, mert azok a legérdekesebbek. Örülök, hogy a versenyen részt vehettem, és szeretném, ha a verseny a jövőben is folytatódna." (Olti Orsolya, X. oszt. Csíkszereda, Márton Áron Líc.)

"

A verseny feladatai szerintem a tavalyihoz képest sokkal gyengébbek lette, félreérthetőek és kevésbé érdekesek. A javítás is több figyelmet igényelt volna, mert voltak kis hibák, habár pontszámban nem sokat jelentett, mégis csak bosszantóak. Ezektől a hibáktól eltekintve, a verseny jövőbeli folytatásán is részt veszek. (Tóth Attila, X. oszt. Kézdivásárhely, Nagy Mózes Líc.)

"Most az utolsó forduló után látom, hogy sokat tanultam, sok tapasztalatot szereztem. Ha lesz, jövőben is folytatni fogom, mert érdekes volt és szerettem. Természetesen néhány apróság, ami zavart, az is becsúszott, de ez vele jár."

(Új Kinga, X. oszt. Kézdivásárhely, Nagy Mózes Líc.)

"

"Az idei verseny is nagy örömet okozott nekem. Szerintem ez a verseny nagyon jó alkalom ismereteink bővítésére. A feladatok változatosak és érdekesek voltak. Az előző évi véleményemmel ellentétben most nagyon érdekesnek találtam a rejtvényeket. Nagyon ötleteseknek találtam a fordulók kísérleteit is. Sajnos az előző évvel ellentétben most kevesebben neveztek be a versenyre, legalább is az én évfolyamomról, és még mindig vannak olyanok, akik nem küldik be a feladatlap megoldásait. Remélem azonban, hogy a versenyre a következő években is sor kerül és több tanuló érdeklődését fel fogja kelteni. Befejezésül kívánok a tanárnőnek jó munkát a következő évi verseny megszervezéséhez. U.i. Ami nagyon tetszett az előző évi versennyel kapcsolatban, az, hogy a tanárnő személyesen válaszolt a véleményemre és abban saját véleményét is megfogalmazta. Remélem ez az idén is érvényes."

(Buksa Júlia, X. oszt. Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Koll.)

"Szerintem ez egy nagyon érdekes verseny, sok újat lehet tanulni belőle. Jövőre is részt fogok venni."

(Nyárádi Szabolcs, X. oszt. Szászrégen, Petru Maior Líc.)

"Szerintem a verseny kérdései nagyon érdekesek, sok újat megtudhatunk belőlük, de elég nehezek is, ezért a beküldési határidők lehetnének hosszabbak." (Patkó Csilla, X. oszt. Ara, Csíki Gergely Líc.)

"A Takács Csaba Kémia Emlékverseny nagyon jó, sok dolgot lehet belőle tanulni, viszont nagyon sok időt igényel. Szeretném ha a versenyben több számpélda és rejtvény lenne. Szeretnék jövőre is benevezni."

(Gál Erika, X. oszt. Marosvásárhely, Unirea Líc.)

"Szerintem ez egy nagyon érdekes, tanulságos verseny, érdemes folytatni. Nagy élményt jelent számomra kutatni a lexikonokban és szótárakban; sokat gyarapítottam a tudásomat a verseny idején. Csak az a baj, hogy néha vannak kétértelmű kérdések, vagy van amikor nincs tisztán fogalmazva és nem lehet pontosan tudni, hogy milyen választ várnak el tőlem. És ilyenkor csak vakarom a fejem… De ennek ellenére jövőben is szeretnék benevezni a versenyre, remélem folytatódik." (Mátyás Emese, X. oszt. , Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Líc.)

"

"Az én véleményem erről a versenyről az, hogy rendkívül hasznos, érdekes és szórakoztató. Jó lenne, ha nemcsak kémiából, hanem több tantárgyból lenne ilyen jellegű vetélkedő. Nagyon érdekesek a kísérletek, de a feladatokról az a véleményem, hogy túl nehezek, nem X.-es szintűek. Egyébként meg vagyok elégedve mindennel és remélem, hogy jövőben is lesz alkalmam részt venni ezen az emlékversenyen."

(Kovács Katalin, X. oszt. Csíkszereda, Joannus Kájoni Keresk. Isk.)

"A kémia verseny által sok érdekes dolgot tudtam meg. Szerintem nagyon jó ismeretszerző verseny."

(Bükkösi Orsolya, X. oszt., Marosvásárhely, Unirea Líc.)

"A kísérletek tetszettek, főleg a virágrajzolás, a papírgyártás is elég jó volt. A rejtvények is jók voltak. Csak a rövid határidők zavartak, kicsit jobban figyelembe kellett volna venni, hogy közben iskolába is járunk."

(Magyar Henrietta, X. oszt., Arad, Csíki Gergely Líc.)

Az én véleményem erről a versenyről az, hogy az ilyen versenyek nagyon jók. Van sok meggondolkoztató feladat, munkát is igényel, de azért megéri, mert így egyre többet tanulunk. Sok érdekesség is van és ha a verseny feladati nem kérnék ezeket akkor magunktól nem is keresnénk meg, nem is tudnánk, hogy még ilyen is van. Voltak nehezebb feladatok is, de azokkal is úgy-ahogy, megbírkóztunk. Szerintem nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel és az, hogy mit tanultunk meg. Ez az én véleményem és remélem, hogy jövőben is lesz ez a verseny, mert részt szeretnék venni én is." (György Ibolya, X. oszt. Csíkszereda, Joannus Kájoni Kersked. Isk.)

A Takács Csaba Kémia Emlékverseny nem csak azért jó, mert tanulságos és maradandó tudást lehet vele szerezni, hanem valami olyanra is megtanít, amit máshol nem tanítanak és amire még nagyon sok szükségem lesz az életben. Jómagam ennek a versenynek a megoldásaiért ültem be először a könyvtárba és vettem elő hatalmas lexikonokat, hogy kiböngésszem belőle a várva-várt megfejtést. De a sok pozitívum mellett el kell mondani azt is, hogy ez a verseny időt igényel (ezért volt az, hogy szinte mindig késtem a megoldásokkal, amiért most bocsánatot kérek). Mindenképpen megérte versenyezni, még ha nem is sikerült minden kérdésre a legjobban válaszolni."

(Majláth Melinda, X. oszt. Marosvásárhely, Bolyai Farkas Líc.)

"A Firkából kimásolni – unalmas. Minden versenylapra a címet jó lenne ráírni." (H.G. megjegyzés: a válaszlapok visszaküldési címére gondolt a versenyző, mert mindig keresnie kellett ezt.)

(Kubán Lóránt, X. oszt. Temesvár, Bartók Béla Líc.)

"Az én véleményem erről a versenyről a következő: második éve, hogy részt veszek ezen a versenyen, és szerintem nagyon hasznosak az itt feltett kérdések. Ezekkel a kérdésekkel kibővítjük az iskolában tanult anyagot és sok érdekességet ismerünk meg. Lehet, hogy másképp nem olvasnám a FIRKÁT, de a versenynek köszönhetően olvasom és nem bántam meg. Igaz, hogy volt egy pár érthetetlen keresztrejtvény is, de azért érdekesek. Nagyon jónak tartom a lap alján a «Tudod-e? » rovatot. Jó, mert sokoldalú a verseny: van benne kísérlet, elmélet, feladatok és rejtvény. Én személy szerint nem szeretem a feladatokat, de hogy nézne ki egy ilyen verseny számításos feladatok nélkül?"

(Fehérvári Csaba, X. oszt. Sepsiszentgyörgy, Mikes Kelemen Líc.)

"Szerintem a következő évben is meg kell szervezni ezt a versenyt. Én a tavaly is részt vettem és szívesen részt fogok venni a következő évben is. Nekem nagyon tetszik, annak ellenére is, hogy nem mindig a legkönnyebb minden kérdésre megtalálni a választ. Nagyon szeretném, ha a jövőben is versenyzője lehetnék ennek a versenynek."

(Nagy Mária-Masgdolna, X. oszt. Szecseleváros, Zajzoni Rab István Líc.)

Szerény véleményem az, hogy ez a verseny nagyon színvonalas és nagyon hasznos. Ezáltal sokat tanulhatunk, sok olyan dolgot, amit a tanagyag keretében nem ismerhetünk meg. Sok utánanézés szükséges ahhoz, hogy megtaláld a válaszokat, de azonkívül, hogy tanulsz, még tájékozódni is megtanulsz különböző lexikonokban. Igazán nagyon jó verseny. Már második éve, hogy versenyzek és remélem, hogy jövőben is lesz verseny, mivel akkor is szeretnék részt venni. Nagyon köszönjük, hogy tetszik ezzel foglalkozni. További eredményes versenyszervezést kívánunk."

(Tóth Zsuzsa, X. oszt. Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Koll.)

"Nekem az a véleményem, hogy ez a verseny nagyon érdekes. A kérdések változatosak, sok könyvet át kell nézni a válaszért, közben sok érdekes dolgot meg lehet tudni. Szerintem a kísérlet és a keresztrejtvény a legérdekesebb. Én a tavaly is részt vettem és ha folytatódik a verseny, akkor szeretnék jövőben is versenyezni."

(Ungvári Lilla, X. oszt., Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Koll.)

Ez a verseny jó, tartalmas és olyan dolgokat ismerünk meg általa, amelyeket az órán nem is hallottunk. Én először neveztem be ebbe a versenybe és nagyon tetszett. Jövőben is beneveznék, ha lenne folytatása. Van azonban egy kifogásom: a teszt lapon nagyon kevés a hely." (Bogos Róbert, X. oszt. Csíkszereda, Segítő Mária Róm, Kat Líc.)

Véleményem szerint ez a verseny nagyon hasznos és jó, Amellett, hogy új és új fogalmakkal ismerkedünk meg és mindeddig előttünk ismeretlen vagy csak félig ismert dolgokkal bővítjük látókörünket, mag van ebben a versenyben a kutatási lehetőség, meg az az élvezet is, hogy tulajdonképpen versenyzők vagyunk. Nagyon jó megoldás az is, hogy minden forduló után tudjuk is az eredményt, mivel így látjuk, hogy mennyit fejlődtünk vagy estünk vissza."

(Benedek Csilla, X. oszt., Marosvásárhely, Bolyai Farkas Líc.)

"A Takács Csaba Kémia Emlékverseny egy érdekes rendezvény. A két évi versenyzés során rengeteg könyvet forgattam és olyan dolgokra bukkantam, amit rég kerestem, vagy olyanokra, amiről még soha nem hallottam, vagyis rengetek információt gyűjtöttem össze. Nagyon örülök és gratulálok, hogy meg volt az akarata és energiája, hogy újraindítsa a versenyt. Remélem jövőre is folytatódik. Ajánlom minden kémiakedvelőnek! Megéri. !"

(Szabó Ákos, X. oszt. Zilah, Elméleti Líc.)

"Szerintem jó ez a verseny, én nagyon élveztem, mert rengeteg új dolgot tanultam. A megoldások beküldéséig megadott idő hosszabb is lehetne." (Német Ildikó, X. oszt. Arad, Csíki Gergely Líc.)

"Én két évvel ezelőtt ismerkedtem meg ehhez hasonló vetélkedővel, a Curie Kémia Emlékversennyel, ami nagyon megtetszett. Ezért örvendek, hogy részt vehettem az ez évi Takács Csaba versenyen. Ez a verseny is nagyon tetszett, sok érdekes dolgot tudtam meg a kémiáról." (Sásvári Tímea, X. oszt. Marosvásárhely, Kémiai Líc.)

"Nagyon tetszett nekünk ez a kémia verseny, ezáltal jobban megszerettük ezt a tantárgyat, és többet érdeklődtünk utána. Segített az iskolában a különböző tantárgyakban. Mivel mi közösen csináltuk, ezáltal több időt töltöttünk együtt, és a tanulás szórakozásnak tűnt. Reméljük, hogy a jövő évben is lesz kémia verseny és részt vehetünk rajta." (Bernáth Emő, Miheler Mónika, Miheler Kata, Fazakas Beáta Hédi, X. oszt., Margitta, Octavian Goga Isk.)

"Véleményem szerint a verseny hasznos, tanulságos és főleg érdekes. Általa olyan hasznos információkhoz jutunk, amiket máshol nem kaptunk volna meg. Én személyesen nagyon szeretem a kísérleteket. Nagyon jó dolognak tartom azt, hogy megkapjuk a megfejtéseket is, így megtanuljuk azt is, amit nem tudtunk. Örvendek, hogy idén is versenyezhettem, remélem így lesz ez a következő két évben is." (Budai Klára Ágnes, X. oszt. Brassó, Áprily Lajos Líc.)

"A verseny érdekes, és azzal, hogy a válaszok után kutatunk, tapasztalatokat szerzünk."

(Antal András, X. oszt. Marosvásárhely, Unirea Líc.)

"Szerintem a verseny hasznos nekünk, középiskolás diákoknak, mivel a kutatások, böngészgetések során olyan dolgokról szerzünk tudomást, amelyekről még azelőtt nem hallottunk. De léteznek olyan diákok is, akiknek a beküldött megoldásaik nem egyéni munka eredménye, hanem lemásolják társaik megoldásait. Szerintem sok diák van ilyen máshol és köztünk is. De ennek ellenére nagyon hasznos a verseny, hisz fejlesszük magunkat, szaporítjuk ismereteinket." (Bedő Zoltán, X. oszt., Barót, Baróti Sz. S. Líc.)

"Szerintem ez a verseny nagyon érdekes és jó lenne, ha a jövő évben is folytatódna."

(Bartha Levente, X. oszt. , Marosvásárhely, Unirea Líc.)

"A verseny nagyon tanulságos lehet, azoknak akik komolyan érdeklődnek a kémia iránt, de viszont néha lehetne egy picivel könnyebb kérdéseket feltenni, Az elvégzendő kísérleteket nem csak laborban, hanem otthon is el kellene lehessen végezni. A verseny jó, mert ezáltal általános műveltségünket is fejlesztjük.""

(Pakucs Barna, X. oszt., Barót, Baróti Sz. D. Líc.)

Az első forduló érdekes volt, könnyű kérdésekre kellett válaszolni, s a rejtvény is könnyű volt. Kész szórakozás volt azt kitölteni. A másodiktól kezdett megnehezedni minden, az utolsó pedig tényleg nehéz volt, nem beszélve a rejtvényről. A IX. oszt. végén megígérték, hogy minden könnyebb lesz, de nem úgy volt. Szerintem érdekesebb kérdéseket kellene feltenni. Már a IV. fordulónál minden kedvem elment a versenytől, semmi érdekesség nem volt benne, nem vonzott semmi úgy, mint az elsőnél. Ez az én véleményem."

(Bagoly Emőke, X. oszt. Szászrégen, Lucian Blaga Líc.)

"Szerintem nagyon jó, hogy ilyen versenyek is vannak, ahol lehet könyvészetet is használni. Köszönjük, hogy iskolánk is részt vehet a versenyen és remélem jövőben is lehetséges lesz."

(Kurtz Anna Mária, X. oszt., Szecseleváros, Zajzoni Rab István Líc.)

"Nagyon jó a verseny. Örülök, hogy egyes emberek foglalkoznak a diákok tanításával: én szeretek keresgélni a lexikonokban. Nagyon sok hasznos dologra tanít ez a verseny, ha igazán foglalkozunk vele."

(Kelemen Zsolt, X. oszt. Zilah, Elméleti Líc.)

"Nehezebb személyes véleményt írni, mint ahogy gondoltam, mert ezt nem lehet egyetlen lexikonból sem kikeresni (ebbe egész jól belejöttem a verseny alatt). Azt szeretem ebbe a versenyben, hogy nem pusztán kémiával, hanem biológiával és környezetvédelemmel is foglalkozik, és a kérdések mindig valamilyen mértékben az aktuális emberi problémákhoz fűződnek. A kísérletek érdekesek, «elérhetőek» és tényleg öröm elvégezni őket, habár egyeseket csak az iskola keretén belül lehet megvalósítani a felhasznált anyagok miatt. Számomra azért is hasznos végigkövetni a versenyt, mert sok olyan dologra hívja fel a figyelmemet – amiket aztán többé-kevésbé meg is jegyzek - , ami hasznos lesz majd az egyetemen sőt azután is. Köszönöm, hogy részt vehettem és jövőre is szeretnék csatlakozni a versenyhez."

(Minier Tünde, XI. oszt., Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Líc.)

"A verseny számomra érdekfeszítőnek tűnik. Sőt mondhatom azt, hogy általa a szerves kémia egy másik rejtett oldalát ismertem meg, hiszen sok érdekességet közöl. Amit eddig nem tudtam, a verseny kapcsán utánanéztem könyvtárban, lexikonokban, így bizonyos mértékben gyarapítottam ismereteimet. Főleg a rejtvények azok, amelyek jobban megleptek. Tulajdonképpen azért is léptem be a versenybe, mert mondta a kémiatanárom, hogy nem csak elméletet meg feladatokat tartalmaz, hanem érdekességeket is. Szerintem ez egy nagyon ötletes verseny. Az az egy kifogásom van, hogy a feladatban nem minden betű látszik jól. Elírást is kaptam: egy helyen helytelenül van megadva a számok nagysága. Jó lenne, ha ezeket ki lehetne küszöbölni." (Bereczki Enikő, XI. oszt, Marosvásárhely, Unirea Líc.)

"Véleményem szerint a Takács Csaba verseny a kérdéseivel felkelti érdeklődésünket az iskolában tanult anyagon kívüli témákra is. Mindezek szükségesek az általános műveltséghez is és kiegészítik ismereteinket. Úgy érzem, hogy a kérdésekre adott válaszok után sokat tanulhattam a szerves vegyületekről, szerepükről és azok felhasználásáról. Úgy gondolom, hogy továbbra is szükséges a verseny folytatása, mivel nem csak ismereteinket egészíthetjük ki, hanem gondolkodásunk fejlődéséhez is hozzájárul érdekes feladataival és rejtvényeivel. Örvendek, hogy részt vehettem az idéni versenyen és a jövő évi versenybe is szívesen beneveznék." (Bartos Hilda, XI. oszt., Marosvásárhely, Unirea Líc.)

"A verseny nagyon átfogó jellegű, megpróbál a kémia majdnem minden ágával foglalkozni. Olyan kérdések is találhatók benne, amelyekben a könyvekben nincs meg a pontos válasz, így az anyagot teljesen át kell fogalmazni (esetenként). Sok új és érdekes dolgot lehet megtudni, ezen kívül az iskolában tanultakat is fel kell használni. Én sok mindent így értettem meg. Szerintem a határidőket kellene jobban beosztani. A rejtvények, kísérletek érdekesek, sok gondolkoznivalót adnak, munkaigényesek, nem lehet őket csak úgy összecsapni, és ez így nagyon jó. Így többet értünk meg és tudunk meg a kémiáról és a minket körülvevő dolgok kémiájáról. Azt sajnálom eléggé, hogy csak négy fordulós ez a verseny. Szívesen «verekednék» meg egy ötödik fordulóval is. Ezenkívül szeretném megköszönni Önnek, hogy létrehozta ezt a gyönyörű versenyt. Biztosan sok munkát igényel. U.i. a Tudod-e? rovatból sok érdekességet lehet megtudni." (Szabó Enikő, XI. oszt. Marosvásárhely, Unirea Líc.)

"Szerintem a verseny nagyon vagány, és egyszerűen élvezem. Már bánom, hogy az előző években nem kapcsolódtam be én is, mert akkor néhány osztálytársam foglalkozott vele. Az elején féltem belekezdeni, aztán azt mondtam magamban, hogy még azért is megpróbálom. Nagyon sok érdekes dolgot tanultam már eddig is ebből a versenyből. Csak az az egy dolog nem tetszett, hogy néha egy kissé talán megoldhatatlannak tűnő rejtvény is szerepelt benne. De azért mégis jó, hogy voltak ilyenszerű dolgok is, mert már rögtön más szemekkel néztem rá a feladatlapra, amikor láttam, hogy érdekes feladatok is vannak rajta. Igaz, hogy eléggé sokat kellett keresgélni, de megérte, mert rengeteg olyan dolgot tisztáztam, amit addig nem tudtam biztosan vagy egyáltalán. Legközelebb is szeretnék benevezni, még akkor is, ha nem vagyok ott az elsők között." (Jánosi Kinga, XI. oszt. Marosvásárhely, Bolyai Farkas Líc.)

"Őszinte véleményem nem nagy, mivel most versenyeztem először: hát nagy élményben volt részem. Maga a verseny és az összeállítása szuper volt, nem volt túl nehéz, de könnyű sem. Csupán annyi volt a dolgunk, hogy utána keressünk azoknak a dolgoknak és leírjuk. Ezt a versenyt szerintem hagyománnyá kéne alakítani, mivel a diákokat jobban ösztönzi a tanulásra, és minden fordulónál egyre okosabbá válnak. Köszönöm ezt az óriási élményt és azt, hogy részt vehettem ebben a versenyben." (Pál Attila-Tibor, XI. oszt., Kézdivásárhely, Gábor Áron Szakközépisk.)

Szerintem ez a verseny nagyon jó dolog és csak dicsérő szavakat írhatok róla. Hasznos és érdekes dolgokat tanultam meg belőle. Nagyon sajnálnám, ha nem folytatódna, mivel a kérdések nem megszokottak, nem monotonak, hanem felkeltik érdeklődésemet és kutatási lehetőséget nyújtanak. Tehát, ahogyan az előző években fejeztem be szűkszavú véleményemet, úgy fejezem be most is: a verseny nagyon tetszik és várom további folytatását."

(Kertész Emília, XI. oszt., Barót, Baróti Sz. D. Líc.)

"Szerintem a Takács Csaba Kémia Emlékverseny nagyon érdekes, sok érdekességgel van elhalmozva, sok figyelmet fektettek a kísérletekre és a rejtvényekre. A ’98/99-es verseny nagyon tetszett és érdekes is volt, mivel sok mindent tanultam belőle. Viszont nagyon szeretném, hogy ha a kémia történetét sem hanyagolnák el.

(Nyulas Edit, XI. oszt. Marosvásárhely, Mezőgazdasági Líc.)

"Annak ellenére, hogy jövőre már nem fogok versenyezni, én azt mondom, hogy ezt a versenyt mindenképpen meg kell szervezni jövőre is, mert tényleg nagyon jó. Lévén, hogy ez az utolsó év, rengeteget kell tanulni, olvasni, de azért mindig szívesen ültem le oldani a verseny feladatait. Remélem még sok éven át folytatják. Sok sikert kívánok!"

(Miklósi László, XII. oszt, Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Koll.)

 
 


 
 

Copyright © 2000-2024 www.kemiaverseny.com, KWD & BOLYAI FARKAS LÍCEUM